Alapvetően a munkáltató feladata, hogy biztosítsa az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltételeit. Míg a munkavállaló kötelezettsége, hogy a munkáját úgy végezze, hogy ez a saját vagy más egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse, a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, a munkavédelmi szabályok és utasítások betartásával, az oktatásoknak megfelelően.
Mivel a munkáltató köteles a munkavédelmi feladatok ellátására munkavédelmi és munkaegészségügyi szakképesítésű személyeket foglalkoztatni, a további szerteágazó kötelezettségek teljesítése rendszerint már az ő bevonásukkal történik a munkahely kialakításától annak káros hatásainak a lehető legalacsonyabb szintre való csökkentéséig.
Azoknál a munkafolyamatoknál, ahol a kockázatértékelés alapján a munkavállaló veszélyforrásnak lehet kitéve, mindenekelőtt olyan technológiát kell alkalmazni, amely elhatárolja a dolgozót veszélytől. Ez azonban nem minden esetben valósítható meg teljes körűen, végső megoldásként jöhet számításba az egyéni védőeszközök használata. Fontos leszögezni, hogy a munkáltató köteles figyelembe venni a kollektív műszaki védelem elsőbbségét az egyéni védelemhez képest. Tehát például, adott esetben ésszerűbb és költséghatékonyabb megoldás helyi elszívást alkalmazni, mint valamennyi dolgozó számára egyénileg légzésvédőt biztosítani. Az egyéni védőeszköz rendeltetése, hogy – a műszaki jellemzője alapján meghatározott és behatárolt védelmi szintje mértékéig – egy személyt megvédjen az adott kockázattól. Azonban rendeltetésszerű használatuk esetén sem lesznek képesek a megelőzést egymagukban szolgálni olyan kockázatokkal szemben, amelyeket a munkáltatónak más eszközökkel kell elhárítania.
A munkáltató – vagy a gyakorlatban az általa alkalmazott munkavédelmi szakember – köteles kockázatelemzést végezni az adott munkafolyamatra, majd ez alapján az említett védelmi módok sorrendjében meghatározni az egyéni védőeszközök szükségességét. Az elsődleges szabályokat a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény tartalmazza, amely alapján a 65/1999 (XII.22.) a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről szóló EÜM rendelet részletezi. Alapvetően a munkáltató minden olyan munkavállaló részére köteles egyéni védőeszközt biztosítani, aki ténylegesen fennálló vagy potenciális veszélynek van kitéve. A szabályozás nem teszi kötelezővé, de előnyben részesíti a személyes használatra szolgáló, azaz névre szólóan kiadott védőeszköz juttatását. Ez a megoldás csökkenti a higiéniai gondokat, növeli a viselési fegyelmet és a védőeszköz iránti bizalmat, valamint átláthatóbbá teszi a juttatást. A védőeszközök használatát befolyásolják a kényelmi tényezők is, ezért kiválasztásuknál érdemes a hordhatóságát egyeztetni a dolgozókkal.
Az egyéni védőeszköz juttatásának belső rendjét a munkáltató írásban köteles meghatározni minden olyan tevékenységre kitérően, amelyet a munkavállalóval végeztet, ez a feladat munkabiztonsági és munka-egészségügyi tevékenységnek minősül, tehát csak ilyen képesítéssel rendelkező szakember írhatja meg. Kialakítása során a látogatókat, a szolgáltatást igénybe vevőket, az ellenőrzést végzőket és minden olyan személyt figyelembe kell venni, aki a veszély hatókörében tartózkodhat. A szabályozásban a védőeszközök meghatározása a védelmi képesség feltüntetését jelenti a felmerülő kockázatok jellege és mértéke alapján testrészenként. A védelmi képesség azonosítására, a védőeszközre követelményt tartalmazó szabvány száma és magában a szabványban meghatározott azonosító kódok szolgálnak. A munkáltató kötelessége továbbá, hogy dokumentálja, naprakészen nyílván tartsa a védőeszköz juttatásával kapcsolatos tevékenységeit annak érdekében, hogy saját feladatait áttekinthesse és szükség esetén igazolni tudja az ellenőrzést végző hatóság kérésére.
A munkáltató tehát felelősséggel tartozik azért, hogy meghatározza azokat a kockázatokat, amelyek a munkahelyen fennállnak, majd kijelölje a veszélyforrás ellen védelmet nyújtó védőeszközöket, a munkavállalókat ellássa ezekkel, használatukra kioktassa őket és meg követelje a rendeltetésszerű használatot. A védelmi képesség alapján kell megítélni, hogy mennyi ideig használható egy védőeszköz, konkrét kihordási idejük nincs, de kétféle határidőre is figyelni kell. Az egyik a gyártó által meghatározott védelmi idő, mert ennek letelte után nem biztosított a megfelelő szintű védelmi képesség. A másik a használhatósági idő, mert elhasználódás, szemmel látható, javíthatatlan megrongálódás esetén a védőeszközt le kell cserélni, majd a használt eszközök hulladékként, vagy veszélyes hulladékként történő további kezeléséről gondoskodni kell.
A gyakorlatban rendszeresen problémát jelent a szükségesnél nagyobb méretű védőkesztyű viselése, mert könnyen vezethet behúzásos balesethez, szintén munkabalesethez vezethet például az is, ha a védőszemüveg nincs az adott munkavállaló arcához igazítva, beállítva és a munkafolyamat közben kirepülő tárgy bejut a szemébe.
Az egyéni védőeszközök egy részén, így például a légzésvédők és a leesés elleni védőeszközök, időszakos felülvizsgálatot kell végezni, ezt a munkáltatónak kell kezdeményeznie a gyártónál vagy bejelentett szervnél.
Az Európai Unió által kidolgozott 89/656/ EK irányelv alapján készített hazai 65/1999. (XII.22.) EÜM rendelet 1. számú melléklete a veszélyek típusainak áttekintő táblázata az egyéni védőeszközök használatához. A veszélyeket eredetük szerint három típusra különítette el. A fizikai eredetű veszélyek a géppel, gép részeivel vagy felületeivel, a szerszámokkal, munkadarabokkal, terhelésekkel kapcsolatos mechanikai veszélyek például zúzódás (kézvédelem, lábvédelem), vágás vagy levágás, beakadás, behúzás, ütés vagy ütközés, átszúrás, súrlódás, nagy nyomású folyadék kifröccsenése. E rendeletben meghatározott veszélyek után jelzett védelmi igényeket csak általánosságban lehet értelmezni.
A munkáltató az egyéni védőeszközt ingyenesen és természetben köteles biztosítani, nem alkalmazhat pénzbeli vagy egyéb megváltást.
A munkavédelmi eszközökkel kapcsolatos előírásokat nem csak azért kell betartanunk, mert a munkavédelmi hatóság bírságot alkalmaz ezek elmulasztása esetén a munkavállalók életét, testi épségét és egészségét veszélyeztetető munkáltatóval szemben, hanem azért is, mert könnyen belátható, hogy mellőzésünknek valóban súlyos következményei lehetnek egészségügyi és erkölcsi szempontból egyaránt.
Szokoly Zsuzsa
