Halálos baleset

Élünk-halunk a munkánkért?

Munkabalesetek és megelőzésük

A legtöbb ember az élete jelentős részét az iskolában és a munkahelyén tölti. Természetes az igény, hogy ez az idő minél kellemesebb környezetben, rendezett körülmények között teljen el. A munkavédelemmel foglalkozók hivatása és egyben minden dolgozó közös érdeke az egészséges és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi, szervezeti felépítésének szabályozása, a szervezetben munkát végzők egészségének és munkavégző képességének megóvása, a munkakörülmények optimalizálása és mindezek révén a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzése.

BALESETEK

A munkavédelmi teljesítményünk legbeszédesebb mutatója a megtörtént munkabalesetek számának alakulása. A baleset az emberi szervezetet ért olyan egyszeri külső hatás, amely a sérült akaratától függetlenül, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be, és sérülést, egészségkárosodást vagy halált okoz. Munkabalesetnek azt a balesetet nevezhetjük, amely a munkavállalót a szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri függetlenül annak helyétől, időpontjától és a sérült közrehatásának mértékétől Az 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről azt a munkabalesetet minősíti súlyosnak, amely a sérült halált, magzata vagy újszülöttje halálát, önálló életvezetését gátló maradandó károsodását, valamely érzékszervének vagy reprodukciós képességének elvesztését, életveszélyes sérülést, egészségkárosodást, súlyos csonkulást,  beszélőképességének elvesztését, torzulását vagy bénulást, elmezavart okoz.

STATISZTIKA ’25

A Szociális és Családügyi Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztályának statisztikája alapján 2025-ben országosan 21 252 munkabaleset történt, vagyis naponta több, mint 58.

Annak ellenére, hogy többször hallunk egyes ágazatok aktivitásának visszaeséséről, az adatok azt mutatják, hogy a baleseti számok növekedtek a tavalyi évhez képest a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban, sőt, a vendéglátóhelyeken és az egészségügyi, szociális ellátás területein is. A munkabaleseti mutatók emelkedése nemcsak a foglalkoztatás bővülésének mértékével van összefüggésben, hanem a munka világába belépők összetételével is. A megszokottak mellett kiemelt figyelmet igényel a foglalkoztatás bővítésével párosuló új kockázatok kezelése, az újonnan munka világába lépő, sok esetben alacsony képzettségű munkavállalók, az új szakmával visszatérők, a fiatal munkavállalók munkába állása, az idősödő vagy a fogyatékkal élő munkavállalók mind-mind sajátos kockázatokat jelentenek. Sajnos, változatlanul jelen vannak ezen a téren is a gazdasági nehézségek hatásai, a költségtakarékosságra törekvés, a munkavédelmi kiadások csökkentése, a munkavédelmi tudatosság leértékelődése, valamint az állásféltésre, teljesítménykényszerre is visszavezethető fokozott kockázatvállalás.

HALÁLOS BALESETEK

Egyetlen végzetes kimenetű ügy is több, mint amennyit megengedhetnénk és minden egyes eset tragédia az áldozat szerettei számára. Tavaly mégis 65 munkabaleset végződött halállal, melyek közül a legtöbb az építőiparban, szállítás, raktározás kapcsán és a mezőgazdaságban fordult elő.

A foglalkoztatottak számának szempontjából vizsgálva a halálos munkabalesetet szenvedett munkavállalók közül

  • 37 főt mikro vállalkozás,
  • 12 főt kisvállalkozás,
  • 15 főt közepes vállalkozás,
  • 1 főt nagyvállalkozás foglalkoztatott.

Ezeket a számokat nagyon erősen ajánlom a mikro vállalkozások figyelmébe, mert ők azok, akik mivel 10 főnél kevesebbet foglalkoztatnak gyakran úgy gondolják, hogy nem kerülnek a hatóság látókörébe és nem is fontos folyamatosan munkavédelmi megbízottat foglalkoztatniuk. Jellemző a hozzáállásukra, hogy évente egyszer „tegye rendbe a papírokat valaki lehetőleg szuper olcsón” és ennyi, a hétköznapokban nem figyelnek a munkabiztonsági színvonalra, ez tavaly 37 ember életébe került.

TEENDŐK

Minden munkáltatónak kötelessége a tudomására jutott sérüléseket, baleseteket kivizsgálni és belső nyilvántartásba venni, továbbá a 3 vagy annál több munkanapkieséssel is járó esetekről baleseti jegyzőkönyvet kell készíteni. Ha súlyos munkabaleset történik, akkor a munkavédelmi hatóságot azonnal értesíteni kell, akik részt fognak venni a kivizsgálásban.

MEGELŐZÉS

A baleset bekövetkezése mindig valamilyen folyamat eredménye, amelynek több szakaszát különböztethetjük meg. A folyamatot ok vagy okok indítják el, majd a lefolyás során összegződnek a baleset bekövetkezéséhez szükséges körülmények, és az emberi szervezet a következménysorán sérül meg, tehát a balesetekre érvényes a több okúság elve, más szóval a baleseti következményt okok sorozata váltja ki. Az eredeti ok rendszerint egy veszélyforrás megléte, kialakulása. Amíg a baleset bekövetkezésének lehetősége fennáll, egy kiváltó ok, az úgynevezett közvetlen ok bármikor előidézheti. A folyamat csak akkor állítható meg, ha a veszélyforrást megszüntetjük. A veszélyforrás kialakulásában az embernek általában döntő szerepe van, az emberi mulasztás majdnem mindig megállapítható. Például, ha egy veszélyes gépről eltávolítjuk a védőburkolatot, a baleset bekövetkezésének lehetősége mindaddig fennáll, amíg a védőburkolatot a megfelelő helyre vissza nem tesszük.

A munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető hatások korszerű munkakörülmények kialakításával teljes mértékben kizárhatók. A munkabaleset, az ártalom és megbetegedés tehát nem a munka velejárója. A munkáltatóknak kifejezetten érdeke, hogy a munkavállaló ne essen ki a munkából, ne kelljen táppénzt, baleseti járadékot fizetni és a cég hírnevén ne essen csorba. A saját dolgozóinkon túl fontos, hogy figyelmet fordítsunk a telephelyünkön munkát végző szerződő partnerekre vagy megrendeléssel munkát végzőkre, tőlük is el kell várnunk az előírások teljes körű betartását. Akkor is az lesz a hír, hogy az „XY” neves nagyvállalat telephelyén történt hanyagság okozta baleset, ha az alvállalkozó dolgozója sérült meg, idén sajnos több példát is láthattunk erre.

A FELELŐS MUNKÁLTATÓ tehát betartja a Munkavédelmi törvény előírásait, a dolgozók létszámának megfelelő képzettségű munkavédelmi szakembert vagy szakembereket alkalmaz, létesítéskor előtérbe helyezi a biztonsági szempontokat, biztosítja balesetmentes körülményeket, a gépek biztonságát, megvizsgálja és értékeli a kockázatokat, meghatározza, biztosítja és ellenőrzi a kollektív és egyéni védőeszközöket, a dolgozókat a szakképzettségüknek megfelelő munkakörben dolgoztatja, szükséges ismeretekről rendszeresen oktatásban részesíti, biztosítja az alkalmassági vizsgálatokat, megköveteli a munkafegyelmet, nem tűri az alkoholfogyasztást és egyéb egészségi állapotot javító programokat indít. Ha mindezek ellenére mégis baleset történik, kivizsgálja, értékeli, oktatásban tájékoztatja a dolgozókat a tanulságokról és intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a továbbiakban elkerülhető legyen hasonló esemény. Sokat tanulhatunk a megtörtént balesetek elemzéséből, változások okainak feltárásából. A korábbi években történt munkabalesetek elemzésével hasznos statisztikát készíthetünk, a legtöbb esetben kiderül, hogy mely terültetekre kell koncentrálnunk és fejlesztéseket eszközölnünk. Saját baleset megelőzési stratégia kialakításával és megvalósításával, a tudatosság növelésével javíthatunk az eddigi eredményeiken.

Lehetőségek tárháza áll rendelkezésre, hogy megfelelő eszközökkel tegyünk azért, hogy ne rólunk, munkatársainkról, beosztottjainkról készüljön a következő negatív statisztikai adat.

Szokoly Zsuzsa

Megosztom: